Valami édes, apró emlék…

Címkék

, , , , , , , , ,


Minden ember nyomot hagy bennünk, akit életünk során megismerünk. Akivel akár csak futólag találkoztunk, netán a fél életünket vele éltük le. Vagy éppen csak újra és újra találkozunk vele utunkon. Valami édes, apró emlék mindenkiből megmarad bennünk, ami aztán egy pillanat alatt felídéződik, ha valami miatt felmerül bennünk vagy körülöttünk a neve.

Ő nagyon nehéz nap után érkezett a találkozónkra. Tudtam, hogy így lesz, szívem szerint próbáltam volna segíteni is neki, de nem lehetett. Az ember nem avatkozhat be minden jó ismerőse életébe csak azért, mert annyi sok szabad angyalenergiája van. És hát ő nem az a tipusú férfi, akinek csak úgy lehet segíteni. Mert hát az igazi férfi attól is igazi férfi, hogy egyedül oldja meg a problémáit. Ez kell neki az önbecsüléshez. Kell neki az elégedett, jó érzés, hogy egy problémát megoldott. Önállóan, nem más, főleg nem egy nő segítségével.

Miért lenne az baj, hogy egy férfi férfi akar lenni?

“Minden igazi férfiban van valamilyen tartózkodás, mintha lényének, lelkének egy területét elzárná a nő elől, akit szeret, és azt mondaná: eddig, kedves, és ne tovább. Itt a hetedik szobában egyedül akarok maradni.”

(Márai Sándor)

És ezt akkor is tiszteletben kell tartani, amikor pedig a nő úgy érzi, valóban könnyíthetne a terhein. Segíteni csak akkor szabad a másik embernek, amikor az valóban igényli, s úgy,  ahogy neki jó. Nem a segítőnek, hanem neki! De milyen nehéz is ezt így betartani.

Ő soha nem volt egy elveszett ember. Sikeres a maga szakmájában, lassan, de szisztematikusan, biztosan építkezett a szakterületén. Abban az időszakban azonban valahogy összekuszálódott minden. Még nem dőlt össze, de megannyi apró jel előrevetítette az óhatatlanul bekövetkező összeomlást. Majdnem minden életterületén. Ilyen hullámvölgyek az ember életében szinte előre fölismerhető rend szerint bekövetkeznek. Csak persze mi, emberek, nem akarunk hinni a jeleknek.

Ő elismerésre méltóan tartotta magát, de ha az ember kicsit is ráhangolódott a “hullámhosszára”, akkor pontosan tudta, mekkora a baj. A rettenetes az ilyen helyzetben az, amikor tudod, hogy szükség lenne rád, de éppen a másik érdekében nem avatkozhatsz be, miközben valahogy mégiscsak ki kell fejezned az együttérzésedet: azt, hogy jelen vagy, ott vagy, ha kell. Anélkül persze, hogy megbántanád a másikat a jelzéseiddel.

Mielőtt találkoztunk, vásárolni voltam a közelben, gyümölcsöt, sajtot, miegymást. Csak pár dolgot, hogy a megbeszélés után már ne kelljen. Én is fáradt voltam, s nem vágytam másra, mint az otthon nyugalmára, csendre és pár szem gyümölcsre, egy darab sajtra, ilyesmi. Egy másodperc alatt jött a gondolat, hogy neki is vásárolok. Sajtot, amit én szeretek. Banánt és szőlőt, amit én biztosan szeretek. És körtét. Amit én nem annyira szeretek.

Udvariasan megkérdeztem, elfogadna-e tőlem egy darab sajtot, hátha neki is ízleni fog, s ezt a körtét.

Ő azt kérdezte: – Honnan tudod, hogy szeretem a körtét?

Valamelyik beszélgetésünk során említette, egy félmondattal, bár nem ez volt a tárgyalás témája. Megjegyeztem, mint minden mást, amit valaha is mondott nekem a beszélgetéseink során.

Nem tehettem másként. Itt kezdődik a férfi tisztelete és megbecsülése. Hogy nem csak hallgatjuk, hanem figyelünk is arra, amit mond. Ez biztosan örökké megmarad belőle nekünk. Akármikor állunk is majd a gyümölcsös standnál, s előttünk számtalan körte, gondolatban, ő is ott lesz velünk. Mint velem ma.

FOODkortekfarol

Kép – Valami édes, apró emlék..

 

Reklámok

Méltóságos kisasszonyok, nagyasszonyok

Címkék

, , ,


Jól van, nem bolondultam meg, tudom, hogy ilyenek ma már nincsenek. Habár! Gondolkodjunk csak el rajta kicsit. Miért ne lehetnének? Ez ugyanis nem az elnevezésen múlik. Most persze nem azokra a lányokra, középkorú asszonyokra gondolok, akik – ki tudja, milyen bolondéria nyomán – bő alsószoknyákban,  harang fazonú ruhákban, kis fehér, horgolt, cérna kesztyűben járnak, esetleg széles fehér kalapban. Ez utóbbi nem feltétel, de a cérna kesztyű nélkül nem dizájn a dizájn. Külsőre leginkább ők hasonlítanak a régmúlt idők női karaktereire. Ma retrónak hívjuk mindazt, amit évtizedekkel ezelőtti korokból így visszaidézünk. Zenékben, tárgyi világunkban és igen, külső megjelenésünkben.

De hogy a belsőnk is ehhez igazodik-e, azt kétlem.

norockjelmezben

Kép: Rockabilly, Yehhh! Jelmezben?

Bubi frizurával, pepita harangszoknyával, kis piros babos kendővel a nyakunk körül hódítani  a mai világban, hát, legalábbis vicces.

Mégis van valami ebből a világból a mai nőkben is, valahol a bensőjükben. Valami ősi, a génjeikben hozott üzenet, a nőiség lényege: hogy mi igenis méltóságos kisasszonyok és nagyasszonyok vagyunk. Méltóságos. Az ember ízlelgeti a szót, ami a női méltósággal összefüggésben biztosan hiánycikk manapság. Egészen pontosan ismeretlen “termék”, ilyet nem árulnak a plázákban és a szupermarketekben.

Csoda-e, ha a kor férfiai és női alig ismerik?

Pedig az egyenjogúság, az egyenlőség a férfi és a nő kapcsolatában itt kezdődik. Ha nem ismerjük el és nem tiszteljük a társunk emberi mivoltját, akkor az egyik fél biztosan alárendeltje a másiknak. Az pedig nem lehet boldog és tartós párkapcsolat. Mert az elnyomott,  a kiszolgáltatott, a kihasznált egyszer biztosan fellázad és mint a hurikán romba dönti a babaházat.

babahazlilarozsastin

Kép: Álmok álmodói

Bármikor borulhat az egész, jól felépítettnek képzelt világ. Persze az az ember, aki szolgál, s akit nem kiszolgálnak, az esetek elsöprő többségében a nő. S éppen ezért egyáltalán nem méltóságos. Mert ugyan hol a méltóság a sztereotipizált, rózsaszín babavilágban?

A méltóságot ki kell vívni a környezettől, ez igaz, de mindenek előtt az érzést magunkban meg kell teremteni. Nekünk kell benne hinnünk, nekünk kell ezt sugároznunk magunkból ahhoz, hogy a külső szemlélő számára a méltóság és én egy azon gondolat, fogalom legyünk. És a baj éppen ezzel van: hogy maguk a nők is legyintenek az egészre: “Ugyan, a férfiakat ez úgysem érdekli.”

Dehogynem!

Ha a nők elvárják, hogy a partnerük ne csak a szex tárgyat, hanem az emberi lényt is lássák bennük, akinek (az orgazmuson kívül más) igényei is vannak, akinek megannyi belső értéke, horribile dictu: méltósága van, akkor lesz esély, hogy forduljon ebben a világ. De addig nem! Addig lehet szenvedni és szenvelegni, leveleket írni a női lapoknak és az önsajnálatban fetrengeni a szomorú női sors miatt.

De férfi nem lesz, aki ne úgy gondolná:

“Hiszen ő maga sem hisz a saját értékében, akkor miért higgyek benne én? Mikor nekem sokkal kényelmesebb így. Ilyen pasivadász korban, ugyan! Csak nyugodtan vadásszon le valamelyik ribanc – ahogy a nők egy része ma kategorizálja magát – és én majd megadom magam az ágyig. Aztán? Hát, esetleg jöhet a következő vadászat… Ez aztán az arany élet, haver!”

Hát, így van ez, kedves méltóságos kisasszonyok és nagyasszonyok!

Minden rajtatok, rajtunk múlik.

(Kiss T. Anna: Szeress belém! Újra. – Szerelmi taktikák. A könyv., részlet)

nokretroff

 Kép: Méltóságos kisasszonyok, nagyasszonyok. Egy letünt világ?

A ribanc, a pasi és a sorstalanság

Címkék

, , , , , ,


“Ez egy tucat történet. Nem pedig nagy szerelem és költészet és égzengés-földindulás. Pontosan úgy kezdődött, mint a többi kapcsolat a közösségi térben. Egy skype-fotó lájkolásával. S pontosan úgy is végződik majd: a kiégettséggel, az üres  személyiséggel, a lélektelen léttel. Amikor érzed, hogy valami kiürült benned, valami elveszett, miközben pontosan tudod, hogy az a valami sosem volt, hiszen ez egy virtuális világ, ahol semmi sem valóság, legfeljebb csak valóságosnak tűnik. Csak illúzió, egy sajátos délibáb. Ezek csak színházi díszletek, előre megírt és kiszámítható szerepek, kamu szavak és kamu helyzetek, kamu érzések  és kamu “emberek”. Emberek, akik azt játsszák, hogy élnek, hogy valódi érzelmeket éreznek, miközben soha nem vállalják a face to face, a szemtől-szemben valóságát, mert pontosan tudják, hogy akkor lemállik róluk a máz, amit ehhez a képzeletbeli élethez magukra vettek, s ott állnak csupaszon a maguk jelentéktelenségében. Sorstalanul. Mert ezeknek az embereknek így együtt még sorsuk sincs a szó valóságos értelmében. Ezeknek a szereplőknek nincs még a virtuális világban vett sors-tudatuk sem, és mégis, sorstalanul is viselniük kell azt, ami pedig nincs sehol. És soha nem is volt.

Mégis, hidegen, szenvtelenül, valójában önmaguktól és egymástól távolságtartóan, elnarrálják az életüket. A valóságos életüket. Miközben ezt észre sem veszik.

Főszereplői még embernek születtek, ebben a tipikusan közösségi médiás kapcsolatban lettek ribanccá és pasivá. Vagy már előző kapcsolataikban is azok voltak? A nő maga választotta önmaga jellemzésére a digitális térben ezt a jelzőt, hogy ribanc. Így ír magáról a posztjaiban, következetesen így nevezi magát, ha egyes szám harmadik személyben szól valamit önmagáról. A férfi? A férfi lehetne az, aki: középkorú, értelmes, iskolázott, művelt férfi. De ő pasi akar lenni, mert ettől reméli a megfiatalodását. A pasi, ugye, trendi. Borostás, tetovált, káromkodik és nem tiszteli a nőt. Senkit és semmit nem tisztel, csak önmagát. Egója, mint a lerombolt World Trade Center, s hiszi: ő Isten, aki mértéket szab és normát ad, akinek a zsebében a bölcsek köve, s aki elhivatott megítélni az élőket. Különösen, ha nők. Különösen, ha magányos, elhagyatott, gyenge jellemű és befolyásolható, irányítható, áldozat típusú nők. Azonban a World Trade Center-t is lerombolta két ócska repülőgép és pár, még pasibb pasi. Ennyi is elég volt hozzá.

De mi köze ennek az értékhez, a jósághoz, az egészséges, előre vivő, a jobbító léthez?

Mert ezek lennének a hívó szavak ebben a virtuális “szerelmespárban”.

Ezekkel igazolják, hogy ők Rómeó és Júlia, Anna Karenina és Vronszkij, Tatjana és Lenszkij, Radnóti és Fifike, Ady és Léda, József Attila és Vágó Márta. És még sorolhatnám, hosszú a sor. A pasi igen művelt, olvasott, van honnan választania maguknak szerepeket.  Mert ezek szerepek, megannyi illúzió, megannyi nem létező ember, akiknek az “életét” élik. Amúgy virtuálisan, csak szavakban, versekben, idézetekben, tacepaókban, mémekben. Végül is van egyezés. Emezek irodalmi alakok, legalább annyira nem valóságosak, mint a történetünk szereplői, akik maguk is egy virtuális, vagyis képzelt világ alakjai, még csak nem is eredeti karakterrel. Hiszen az is csak utánzat, egy rosszul eljátszott szerep.

szszsz3

Kép:  “Köszönöm, hogy olvashattam.”

Képzelt kapcsolatukat élik a képzeletbeli világban.

De nagyon is valóságos élettel. Hiszen amúgy hús-vér emberek.

A saját életükkel.

A történet immár húsz hónapja tart. Kölcsönös lájkolásokkal, a másik rejtélyes személyének megfejtésével, a titokzatos, a titkos, az ismeretlen izgalmával kezdődött, majd az éjszakai csetelésekkel folytatódott. S végül igen rövid időn belül elérte csúcspontját: a kapcsolatot jelképező “házra”, szeretet és barátság alapok és tisztelet falak nélkül, felkerült a tető, a személyes találkozás, nagy egymásba borulás, az ágy. A vágy beteljesült. Mindössze pár együttlét. Egy szerelem három éjszakája. Nagyjából ennyi jutott, s máris beköszöntött a való világ: a pasinál a család, az élettárs, a gyerekek, a pénzkeresés, a napi rutin, a hajtás formájában. A ribanc esetén a ribanc-lét s ami eredendően azzal jár. A korábbi üzleti kapcsolatok, a pasifogás, a férjfogás ismert technikái és taktikái. És amit a tévében e tárgyban látott, a közösségi médiában olvasott. Maga is a “partnerkapcsolati” mémeken szocializálódott.

Hogyan fogjuk meg a pasit, hogy szeretőből új feleséggé váljunk?

szszsz1

Kép: Minden egyben.

És ez a szakasz azóta is tart. Két-két látványos, kamu szakítás között valami véget  nem érő sorban veti be a ribanc azt az ősi, mesterségbeli tudástól a közösségi térbeli modern eszközökig tartó női fegyver arzenált, mint manipulációs eszköz sort, amivel immár majdnem két éve ugyanazt a célt akarja elérni: a pasi addig loholjon utána, addig csorogjon a nyála érte, amíg végül megadja magát neki és feleségül veszi.

S ezt nem is titkolja.

hianyzol1

Kép: Szakítás sms-ben, a találkozó előtti órákban

És hogy bizonyítsa, mennyire tudatos, hogy nincs félreértés, máris posztolja a következő szöveget.

hianyzol2

Kép: Húsz perccel a szakítós sms után

Megjegyzem: A kártyaasztal amúgy egy szó. Forrás: A magyar helyesírás szabályai.

Ennyit a tiszta érzelmekről.

Több tucat közösségi oldalon át tartja szöveges képei által kézben a pasit a ribanc, s mindig teker egyet a fogáson, ahányszor a pasiban előcsillan a Férfiból valami, s mintha felülkerekedne az. S a pasi végre szabadulhatna a férfihoz méltatlan helyzetből.

De azért nincs itt áldozat. A ribanc csak azt teszi, amire ribanc-sága szerint hivatott: kihasználja a pasit, hogy megszerezze magának tőle és általa, ami neki kell. Mert “jár neki” bármelyik és minden pasitól, mert megérdemli – hogy az ismert reklám szlogenjét idézzem. És a pasi ehhez tudatos döntésével partner. Elfogadja ezt. Hiszen ezért csak pasi, és nem férfi. Igazi férfi pedig már soha nem is lesz. Alighanem már nem is képes értékalapú, egyenrangú férfi-nő kapcsolatra.

szszsz2

Kép: Belilult pipacsmező

Egy élet kevés lesz, hogy azokat a beidegződéseket levetkőzze magáról, amelyek ebben, a ribanccal való “kapcsolatban” rögzültek benne.

Ennyi a történet dióhéjban.

Minden más csak az alap scenárió variálgatása, a pasi önmosdatása, a ribanc napi szintű álarcainak cseréje. De nincs az a patyolat, amivel tisztára moshatnák már magukat, hogy egy tiszta, valóban tisztességes, őszinte, a szó igazi értelmében a szereteten és barátságon alapuló kapcsolatra képesek legyenek. Nem együtt, mert az már régen veszett fejsze nyele. Bárki mással. Egy rendes férfival vagy nővel.

Ahogy a valóságban, az igazi életben az emberek, az egészséges lelkületű és erkölcsiségű férfiak és nők teszik. Szeretnek, szenvednek, találkoznak és búcsúznak, örülnek és gyászolnak. Élik az életüket. Emberek. Igazi emberek.

Nos, hogy ki, milyen életet él, maga dönti el. Sem ezt a nőt, sem ezt a férfit semmi nem kényszeríti, hogy ilyen sorstalanul éljék az életüket. Ők ezt választották. Viselik miatta a következményeket, életük végéig.

Senkit nem lehet önmagától megmenteni.

Önmagadat képes vagy megmenteni, ha rájössz: rossz úton jársz. De azért vannak törvényszerűségek.

Nomen est omen. Ez a bölcsesség egyidős az emberiséggel.

A név kötelez.

Ha ribancnak nevezed magad, úgy is fogsz viselkedni, az is lesz belőled.

Ha pasi akarsz lenni, akkor fiatalabb ugyan nem leszel tőle, de magadra húzod ennek a megnevezésnek a tartalmát is. Mert ez egy viselkedési modell. S ne csodálkozz, ha tényleg csak pasiként fognak kezelni. S persze annak a kockázatával is meg kell küzdened, hogy az idők során minden, a szó igazi értelmében vett férfi-ságodat elveszíted. S nem mehetsz be a szupermarketbe venni egy új adagot. Észre sem veszed s már messze jársz a férfi tartalomtól.

Bármivel is vigasztalod magad:

“Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” 

József Attila bölcs ember volt és igazi férfi. Ő igazi férfi, eredeti, nem csak egy utánzat. Ő jól tudta ezt. Példát adott. Férfinak és nőnek. “

Kiss T. Anna: Szeress belém! Újra.  – Szerelmi taktikák. A könyv. (részlet)

cicanezisajtbanegerej

 Kép: A közösségi oldalak sztárjai

Mindig van remény!

Címkék

, , , , , , , , , ,


Hozzád szólok, Kedves Olvasó! Ha régebb óta köztünk vagy, akkor tudod, itt tegeződünk, te meg én. Te, akihez beszélek. A Szeress belém! című könyvemben is közvetlenül hozzád szólok, egyedül csak hozzád, mert egyedi vagy és megismételhetetlen. S mert amit mondok neked, azt csak te értheted, te tudhatod lefordítani a saját életedre. Nem csoportban, nem közösségben, hanem önmagad.

noicipotusarkuaranymintakkekalap

Nincs olyan mankó, amely hatékonyabb segítséget nyújthatna neked a mindennapokban, mint saját magad. Dobd hát el a “segédeszközöket”, és először nyújts kezet – magadnak! Te magad vagy a legjobb barátod. Ez életed végéig tart. Ha megszeretsz valakit, egy másik embert, ha barátodnak akarod, ha bizalmadba fogadnád, mutasd be saját magadnak és mutasd be saját magadat neki. Segítőd lehet így az úton, de tudd: nem veszi át tőled a felelősséget az életedért. Tudj megszeretni, de tudj elengedni is, ha kell. Ha már nem szolgálja valami az életedet. Vagy te nem tehetsz érte, a másikért többet.

Van, hogy az a legnagyobb segítség, ha elengedik az embert.
Merd hát megtenni, amikor kell.
De tudd: nem mindig minden az, aminek látszik!

Váci Mihály úgy fogalmazta meg ezt:

“Ó, és ki tudja hol van magányod mélye,
Honnan hallom, sikoltva hívsz.”

Legyél ott, ha érzed a hívást.

madartengerhajokorlat

Hogy valóban jól érezd a másikat, figyelned kell rá.
Látnod, beszélned, szólnod hozzá.
Hogy lásson, beszéljen és szóljon hozzád.

Amiről írok lehet szerelem, de még több is: barátság. Minden, ami emberek között történik. Egy kis cérna akár, ami összeköt benneteket, de erősebb, mint az acélszálas horgonykötél. Az acél hideg és feltételei vannak, akarata. Ebben van az ereje. Nem hajlik, ha nem akar. Diktál és eldob, ha ölel hideg.

A cérna ereje az érzés, a szeretet. Erősebb kapocs mindennél. Erre vigyázz, ez az igazi gazdagság, ez a kincs! Nem a külsőségek, nem a két akarat egymásnak feszülése, az acél szál köztetek, majd a végső kifulladás előtti kétségbeesett, menekülő egybeolvadás. És azután az üresség. Ilyen kapcsolat is kell. Hogy megtapasztald a hideg csendet, a társas magányt, ami utána eltölt.

Hogy biztosabban tudd: te nem erre vágysz.

Te az élet teljességét keresed.

Soha ne érd be kevesebbel! Most élsz!

Kiss T. Anna: Szeress belém!  –  A könyv a szerelemre vágyóknak!

hobanszivrajzolvakek

Kiss T. Anna: Szeress belém! -Olvass bele a könyvbe! 1.

Címkék

, , , ,


Az a jó, ha kényelembe helyezed most magad. Fészkeld be magad egy kényelmes fotelbe, fogj a kezedbe egy csésze finom kávét vagy teát és olvass velem!  És gondolkodjunk el azon, hogy mi is volt a baj Dia viselkedésével.

nappalikertiablakkal

“Dia másodéves egyetemista volt, amikor „megmelegedett” annyira az egyetemi létben, hogy a fiúkra gondolhatott. Az első tanévben jól bejáratódott az élete: kollégium, előadások, könyvtár, eleinte hetente, majd havonta-kéthavonta hazautazás. Elég monotonnak tűnt, de végül megérte, hiszen a jó tanulmányi eredményeiért külön ösztöndíjat kapott. Jól jött a pénz: kellettek a ruhák, a smink kellékek, több mozi a barátnőkkel, a kávézós délutánok-esték és persze a könyvek, a szakirodalom. És feltámadt a hiány a gyengédségre, a szeretetre, a szerelemre. De ez valahogy nem jött össze. A fiúk mintha nem is hallottak volna a fokozatosságról: a sétákról, az átbeszélgetett éjszakákról, a forró csokiról a novemberi hidegben, a csendről, amit együtt éltek volna át. A fiúk dübörögni akartak, zajos bulikba menni – kiengedni a gőzt. Elvégre megérdemlik, hiszen keményen tanulnak, hetente egyszer-kétszer be kell vadulni, nem? Jó filozófia. Mármint ha nem igazi kapcsolatra vágyik az ember, hanem csak pár „átutazóra” az életében. Lehetőleg minden bulis éjszakán újabbra. Nulla felelősség, garantált érzelemmentesség, no probléma. Dia ebben a világban létezett, másikat nem is ismert. Családjától távol, a nagyvárosban, mint önálló Nő. Eleinte nem is sokat gondolkodott a dolgon, egyszerűen csak belevetette magát a nagybetűs egyetemi életbe. Simán átvette ennek a létformának a ritmusát. A fiúk, akikkel lógott, kézről-kézre adták. De soha nem többre, csak egy-egy éjszakára. Félreértés ne essék, Dia nem volt „rosszlány”. Semmivel sem volt erkölcstelenebb, mint bármelyik kortársa. Ahogy éltek, ahogy belesimultak ebbe a szerepkörbe, az teljesen elfogadott volt. Trendi, hogy úgy mondjam. Olyan trendi, hogy ez az őrült hajsza az állandó társ, az együtt járás után végül méltatlan „kapcsolatok” sorát okozta az életében. Ahhoz, hogy megálljon és elgondolkodjon azon: talán mégis rossz úton jár, egy nagy traumának kellett történnie. Igen, kitaláltad, egy óvatlan éjszaka után teherbe esett. Két és fél év az egyetemen és a nagy döntés: az értelmiségi álmoknak vége vagy egy éppen megfogant életnek. Van ugyan köztes megoldás is: a gyerek és a tanulás együtt, de az Dia számára pillanatnyilag nehezebbnek tűnt, mint megmászni a Himaláját. Persze, a partner, akiről Dia biztosan tudta, hogy ő és csak ő lehet az apa, kinevette, elmondta mindennek, csak rendes úrilánynak nem, s faképnél hagyta. Nagy lecke egy felnőtt, tapasztalt nőnek is, hát még egy húszas évei elején járó diáklánynak!”

cseszekavegozolognarancshatter

Vajon miért alakult így Dia sorsa mindjárt felnőtt női élete kezdetén?

Kérlek, ma este 20 óráig írd meg nekem levélben: te mit gondolsz erről? A levélírók között egy Szeress belém! nyomtatott könyv példányt sorsolok ki.

E-mail cím: kisstanna@gmail.com

Kiss T. Anna: Szeress belém! – A könyv a szerelemre vágyóknak.

A könyv megvásárolható itt: http://publiooboox.com/_HU/szeress-belem

Ha dedikált példányt szeretnél, kérlek, írj erre az e-mail címre: kisstanna@gmail.com

Ragyogás. Öröm. Óda.

Címkék

, , , , ,


Van, ami soha, de soha nem változik. Te is látni fogod. Amikor már úgy tűnik, végére értetek egy hosszú, fáradságos és meddő útnak, s fellélegeznél, hogy most jöhet végre az értelmes, szeretettel teli, emberhez méltó ismeretség vele, akkor azt kell látnod: tévedtél. Minden ugyanúgy zajlik tovább, mint korábban, csak most titokban. Előtted titokban. Persze, hogy felfedezed. Nem azért, mert kerestél bármit is. Csak. A sors keze, egy belső hang, az angyalaid óvó figyelmeztetése, hogy “Vigyázz!”? Ki tudja? A lényeg, hogy a tény mégis odatolakszik a szemed elé, kitörölhetetlenül, és akkor foglalkoznod kell vele. És megint elveszi egy napodat, egy ragyogást a szívedben vagy a kert fényében, a szépséget és nyugalmat, a lelki biztonságot és az új várását. Megint csalódtál benne, de már nem esel depresszióba, nincs miért. Már tisztában vagy önmagaddal, az értékeddel és azzal: csak rajtad múlik, hogy mit teszel. Most az lesz, ahogy te reagálsz. Reagálsz? Ugyan minek?! Összetéped, kitörlöd a gépedből a levelet, amit éppen most fejeztél be. Neki. Írtad, megbocsátottál, nyújtod baráti jobbodat. De minek is küldenéd el, mikor semmi sem változott? Ugyan, minek írtad meg? Egyáltalán miért nem nézed inkább a zöld réteket és hallgatod a madarak énekét? Belül, a füledben. Mert ott is lehet. Hiszen olyan szép a világ! Hallgasd csak!

Az az ember, aki ezt a zenét írta, már nem hallotta a világot, amikor ezeket a hangokat a kottapapírra varázsolta. Ludwig van Beethoven a neve. Szimfóniája, az Örömóda, ma az Európai Unió himnusza. Te miért ne lennél képes a magad ura lenni? Legyőzni önmagad. Hát, persze, hogy képes vagy rá! Csak hinned kell benne.

Kiss T. Anna: Szeress belém!

szokenohegedulkek

 

 

Szeress belém! – Minden 7. példány ingyen!

Címkék


MEGJELENT a Szeress belém! című könyvem. Érdekel? Ha meg szeretnéd vásárolni, mától 7 napon át minden 7. vásárló ingyen kapja. Részletek itt: kisstanna@gmail.com

Amikor majd kezedbe veszed a könyvet, ezt olvashatod a borítóján:

Szeress belém! – A könyv a szerelemre vágyóknak

Hozzád szólok, Kedves Olvasó! Talán nem bánt, ha tegeződünk. Sorstársak vagyunk. Nőként én is számtalan párkapcsolati problémát megéltem már. Sokszor úgy vágytam a szerelemre! De évtizedeken át elhittem, hogy a szerelem vagy jön vagy nem. Most már biztos vagyok benne, hogy ez így nem állja meg a helyét. Szerelmet lehet kelteni a másik emberben. Bizony, van egy nagy kerítő: a kommunikáció.Biztos vagyok benne, mert a gyakorlatban tapasztaltam.Több évtizede a kommunikáció a szakterületem, újságíró az eredeti szakképesítésem, bár sok éve már válságmenedzseléssel foglalkozom. Annak alapja pedig az emberekkel való párbeszéd. A krízis kommunikációban felismertem olyan módszereket, amelyeket remekül lehet hasznosítani az emberi kapcsolatok fejlesztése terén is. Például abban, hogy elérjük: a másik ember belénk szeressen! Tudom, hihetetlennek tűnik ez, de így van. Lehetséges. A lélektan tudománya is alátámasztja. Ez a könyv pontosan arról szól, hogyan kelthetsz szerelmet valakiben, akiért te már bolondulsz, de ő még csak nem is sejti rólad, hogy ilyen érzéssel viseltetsz iránta. Ne is sejtse! Érezze majd, amikor eljön az ideje. De leginkább feszítse a vágy belül megmutatni neked: Ő mennyire szeret téged! Ez a cél. Hogy ez bekövetkezzen, az lehetséges. Az oda vezető utat írja le ez a könyv, pontosan, lépésenként. Habár nélküled ez nem megy. El kell hinned magadról, hogy méltó vagy a szerelemre, hogy szerethető vagy és hogy megvan az a képességed, amivel magadba bolondíthatod a kiválasztottadat. Ha ezt te is így érzed, ezzel a könyvvel vezetni tudlak a gondolataimmal és a konkrét tanácsaimmal a beteljesüléshez vezető úton. Ez a könyv lehet a mankód. Az a segédeszköz, ami soha nem hagy cserben. Az első olvasás után is, bármikor fellapozod majd, eligazít a szerelem természetével kapcsolatban. Ezt a könyvet rongyosra fogod olvasni, ebben egészen biztos vagyok. Még velem is ez történt, pedig én írtam.

Kiss T. Anna: Szeress belém! – A könyv a szerelemre vágyóknak

Hazugság nélkül

Címkék

, , , , , , , ,


Egyszer mindenki életében eljön az a pillanat, amikor hazugság nélkül kell szembe néznie élete igazságaival. Persze, jó, ha erre nem kényszerből kerül sor. Nem egy fájdalmas élethelyzet feloldásaként teszi az ember, hanem  azért, mert belátta: annyira megtelt a zsákja, amit a vállán cipel az útja során, hogy már elviselhetetlen teher számára.

Elizabeth Gilbert, az “Ízek, imák, szerelmek” című könyv világhírű szerzője így írja le ezt az állapotot: az ember halad az útján, göröngyökön, hegyen-völgyön át, miközben magával cipeli egész múltját, az összes fájdalmát, a kudarcait, mindazt a terhet, amit addigi élete során magára vett. De miért cipeli magával azután is, hogy tapasztalatait leszűrte belőlük? Mi célja velük? Semmi.

Megszokásból, egy fajta rossz értelemben vett ragaszkodásból vagy gyávaságból hordozzuk magunkkal a terheket. Pedig éppen le is pakolhatnánk az út szélére és egyszerűen ott hagyhatnánk. Valahogy mégsem tesszük. Általában.

Nos, az írónő megtette. És láss csodát: minden sokkal könnyebbé vált számára!

Elengedni a múlt terheit és felszabadultan lépni tovább csak a nagyon erősek jussa. De ezért keményen meg kell dolgozni. És bátornak, elszántnak lenni. És következetesnek. És nem visszanézni. Soha, soha nem visszanézni!

Ady Endre így ír erről az 1910-ben megjelent, “Minden titkok versei” című kötetében:

“Egy gyönyörű, nagy kacagásban
Harsogjon föl a múltam,”

Ha örömteli életet akarsz, egy boldog párkapcsolatot, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot, akkor különösen képessé kell válnod erre az elengedésre. Mert a terheket letenni is nagyon nehéz. Hiszen az embernek kell a kifogás, az ok, hogy igazolja önmaga és a külvilág számára az élete kudarcait. Azok mindig jó magyarázatul szolgálnak arra, miért nem vagyunk képesek új dolgokba kezdeni, a tőlünk megszokottól eltérő magatartásformákat felvenni, vagyis – változni és változtatni. Önbecsapás. Vannak életszakaszok, amikor minden ember igen magas szinten űzi. Aztán meg a világ minden kincsét megadná azért, hogy ezt a múltat kitörölje az életéből. Valaki más. Mert ő maga nemigen vállalja még ezért sem az erőfeszítéseket. Ahhoz ugyanis ki kellene lépnie a komfortzónájából. A biztonságos fedezetből.

Érzed, mennyire egy helyben járunk ezzel a gondolatfutammal?

Pontosan így topogunk a múltban elkövetett tévedéseink következményeiben is, ahelyett, hogy tovább lépnénk.

Persze, előbb le kellene tenni a batyut, ami annyira nyomja már a vállunkat.

Hát, tedd le! Te tedd le! Mert soha senki nem fogja helyetted letenni. Hazudni ugyanis a világnak könnyű. Még az is lehet, hogy egy életen át sikeresen teszed, és nem lepleződsz le. De önmagadat nem csaphatod be! Soha!

Önmagaddal csak hazugság nélkül élhetsz együtt. Önmagad nélkül pedig nincs számodra élet. Ilyen egyszerű ez.

Kép: Schaeffer Judit jelmeztervei

schaefferjuditjelmezeibohocokromeoesjuliajelmezek